Genki Kawamura: Ha a macskák eltűnnének a világból – Mire tanítanak a macskák?

Japánban úgy tartják, hogy a macskák szerencsét hoznak, elég csak a maneki neko-ra, vagyis az integető macska szobrocskára gondolnunk, mely távol tartja a vállalkozástól a rossz üzleteket. Nem csoda hát, hogy a macskák szépen lassan a japán irodalomba is beszivárogtak, csak tavaly két japán "macskás könyv" jelent meg, a fenti, Ha a macskák eltűnnének a világból, illetve Hiro Arikawa Az utazó macska krónikája című könyve. (Persze azért említsük meg Murakami Haruki Kafka a tengerparton című könyvét is, amiben szintén fontos szerep jut selymesbundájú barátainknak)

A könyv főhőse haldoklik. Az orvosok agydaganatot diagnosztizáltak nála, s már csak hónapjai vannak hátra. A férfi egyedül él, Káposzta nevű macskájával, s teljesen felkészületlenül éri a szörnyű hír. Még szinte fel sem fogta, hogy mi vár rá, mikor megjelenik neki az Ördög, és alkut ajánl neki: cserébe azért, hogy egy dolog eltűnik a világból, hősünk egy nappal tovább élhet.

Az ember a halála előtt gondol legtöbbet az életre, mikor közeleg a "végső határidő", akkor kezdi megfejteni saját létezésének legfontosabb kérdéseit.

Rengeteg mindenről lehetne értekezni ennek a mindössze 148 oldalas kisregénynek a kapcsán - az író pároldalanként fellebbent az olvasó előtt valamiféle életigazságot, vagy morális alapelvet, amely zsinórmértékként szolgálhatnak ügyes-bajos dolgaink elrendezésében. Ezek némelyike egy kicsit hatásvadásznak, vagy mesterkéltnek tűnt - 148 oldalra besűrítve nehéz életről és halálról hitelesen és érvényesen beszélni. A macskákkal kapcsolatban azonban az író fején találta a szöget.

Akinek van, vagy volt már macskája, az tudhatja, hogy ezek az állatok valóban mágikusak. Manapság nem kifejezetten hasznosak - hiszen a gabonaraktárak, hajók és épületek rágcsálótlanítását már nem valószínű, hogy macskákkal végeztetik el - szemtelenek, és mérhetetlenül büszkék, az emberiség mégis bolyhos lábacskáik előtt hever. Hogy miért, arra Genki Kawamura könyve jó válasz lehet. A kutyák a gazdájukkal gyászolnak, együttérzőek és végtelenül hűségesek. A macskák ezzel szemben nem vesznek részt életünk nyomorúságában. Jelen vannak, ott vannak velünk, de végtelen méltóságukkal inkább azt példázzák, hogy a világ mindennek dacára megy tovább - még akkor is, ha éppen a halálunkon vagyunk. Végső soron, ők nem együttérzőek, hanem példamutatóak, hogy minden nehézség dacára is méltósággal viseljük a sorsunkat, de mindeközben ne feledkezzünk el arról sem, hogy élvezzük az apróságokat, egy sétát a parkban, egy jó vacsorát, vagy a hozzánk közelállók társaságát. Mert hát mi más az élet, ha nem az apró dolgok mozaikjából összeálló egész?