Egy combos creepy pasta

DeWitt első könyve A beteg, amely az Agave kiadónak hála, magyarul is olvasható. A fülszöveg írója elképesztően profi munkát végzett - minden hívószó benne van a leírásban, ami az olvasóközönség figyelmét felkeltheti, de sajnos a regény messze elmarad a várakozásoktól. Semmi igazán eredetire ne számítsunk, de aki szereti a horrort és nem bánja a klisés történeteket, az jól fog szórakozni.

A történet szerint Parker, az ifjú, ambiciózus pszichiáter egy alulfinanszírozott New England-i elmegyógyintézetben vállal munkát, ahol hamarosan fejébe veszi, hogy meggyógyítja az osztály legrejtélyesebb és legveszélyesebb betegét. Hamarosan azonban számára is kiderül, hogy ez a feladat jócskán meghaladja a képességeit. Az elmeosztályon tapasztalt borzalmakat egy blogban osztja meg a külvilággal.

A regény fejezetei a blog egyes bejegyzései, amit az író azért választhatott, hogy így adjon found footage jelleget a történetének, ám ez így regény formában, pláne papír alapon nem éri el a célját. A regény stílusa igen messze esik a blogbejegyzések lazább, könnyed nyelvezetétől, és a fejezetek elején található rövid kommunikációt leszámítva az olvasóközönséggel, megmarad a regények elbeszélő hangvételénél. Ha ezt a történetet az interneten olvasnánk, akkor az valóban az "igaz történet" fenyegető atmoszférájával vonná be a könyvben leírt eseményeket és egy combos creepy pasta kerekedhetett volna ki az egészből. Könyv formátumban viszont lehet, hogy jobban mutatott volna, ha levelezések, hangfelvételek átirata, vagy akár naplóbejegyzések alkották volna a regény fejezeteit.

A helyszínek mintha horror-klisé generátorral lettek volna összeválogatva: egy alulfinanszírozott állami elmegyógyintézet, annak minden elhanyagoltságával és sötét folyosójával, valamint egy ódon kúria, melynek barátságtalan, rideg külseje barátságtalan, rideg belsőt és szörnyű titkokat rejt. Ezeket a helyszíneket, könyvben, filmben, még számítógépes játékban is számtalanszor felhasználták már, de a megbomlott emberi elme titkai és veszélyei, illetve az ódon kastély falai között settenkedő természetfeletti olyan témák, amiktől mindenkinek biztos feláll a hátán a szőr, számtalan feldolgozás után is. Végső soron mondhatjuk, hogy a helyszínek megalapozzák a regény atmoszféráját, de DeWitt semmit nem tett hozzá ezeknek a helyeknek a misztikumához.

Mindez persze lényegtelen, ha egy izgalmas, fordulatos történet bontakozik ki a már megszokott és bejáratott helyszíneken, vagy, ha akad pár mély karakter, akik elviszik a hátukon a könyvet, de talán senkit nem ér meglepetésként, ha azt mondom, hogy ezen a téren sem sikerült kitörnie az írónak a középszerűségből. Természetesen vannak fordulatok a könyvben, de ezeket már mind láthattuk, olvashattuk más művekben. Például itt is megjelenik a pszichés zavarok és a természetfeletti összemosása, ami egy jól bejáratott és unásig ismételt elem a pszicho-thrillerek / horrorok háza tájáról, de csak akkor tud jól működni, ha a főszereplő karakterén keresztül az olvasó is elveszíti a fonalat, ha mi is megtapasztaljuk az őrületet, azt, hogy mennyire könnyen elmosódhat a határ a valóság és a képzelet között, mennyire könnyű tévútra csalni az emberi elmét. Ez azonban itt nem történik meg - hiába traumatizált a főszereplőnk, végig teljesen tudatában van annak, hogy mi zajlik körülötte és az egyre durvább rémségek sem kezdik ki az épelméjűségét. És itt érkezünk el a regény egy másik hiányosságához: sem a karaktereknek, sem a történetnek nincs mélysége. Parker gyermekkori traumája leginkább azt a célt szolgálja, hogy meglegyen egy horror regényhez megfelelő mennyiségű kifolyó testnedv. Igaz szolgáltat némi motivációt a főszereplőnek, de ezt leszámítva nincs igazán fontos szerepe a könyvben - nem rendít meg, nem mond semmi újat arról, hogy milyen traumával élni, milyen hatása van ennek az ember mindennapjaira - egyszerűen csak a horror-faktort hivatott növelni. Parker karaktere beleillik a "tudomány embere, aki szembesül a természetfelettivel" sablonba. Bár az ő nézőpontján keresztül látjuk a történetet, mégsem ismerjük meg igazán, annyit tudunk róla, hogy gyermekként szemtanúja volt egy szörnyű eseménynek, valamint, hogy túlontúl magabiztos... És a magabiztossága akkor sem épül le, mikor olyan helyzetekkel szembesül, amitől bárki eszét vesztené, illetve mindig tudja, hogy mi a helyes teendő, holott ez egyáltalán nem egyértelmű - mintha csak tudná, hogy ő bizony egy természetfeletti horror főszereplője. Persze nem várható el minden regénytől, hogy mélylélektani dráma legyen, de talán az a horror egyik lényege, hogy lemerészkedik olyan mélységekbe, ahová más műfajok nem mernek. Jasper DeWitt első könyve csak a felszínt kapargatja, megmarad a basic riogatásnál és testnedvfröccsentésnél.

Összességében úgy viszonyul a könyv a mentális betegségek poklához, ahogy a hűtőmágnes a turistaparadiscsomhoz, amiről mintázták.

Lianeko