Lackfi János: Levágott fül - A se füle se farka regény

Lackfi János legfigyelemreméltóbb írói (?) képessége, hogy a nem túl pozitív tapasztalataim ellenére is mindig rá tud venni, hogy adjak még egy esélyt az írásainak. Nem volt ez másként ezzel a regényével sem, de ez volt az utolsó alkalom, többé nem dőlök be neki!

Nem szoktam az olvasási szokásaimról írni, mert a legtöbször nem kapcsolódik a könyvekhez, másrészről meg kit érdekel, de most muszáj megemlítenem, hogy mit okozott ez a könyv: Általában egy hónapban 2-3 könyvet szoktam elolvasni. Szerintem ez nem sok, de nem is kevés... Na most a Levágott fül első 30 oldalának elolvasása akkora sokkot okozott nekem, hogy egy teljes hónapig nem sikerült egyetlen könyvet sem elolvasnom. - a sokk itt nem a "leteszem a hajam, milyen jó ez a történet" féle sokk, oh nem! Inkább az a döbbent, bénító sokk, mint mikor valami egetverő pofátlanságot látsz, és nem hiszel a szemednek, és agyilag nem tudod feldolgozni, hogy hogyan történhet ilyesmi. - Nem szoktam félbehagyni könyvet, egyszerre csak egy könyvet olvasok, hogy igazán el tudjak mélyedni az adott olvasmányban. Szóval csak ültem áprilisban a kis szobámban, próbáltam rávenni magam, hogy folytassam ezt az... izét, de annyira nem vitt rá a lélek, hogy végül úgy döntöttem, oké, most szüneteltetem a "könyvet márpedig nem hagyunk félbe" elvet és inkább nekikezdek egy másik könyvnek mielőtt teljesen elmegy a kedvem az olvasásától . Egészen konkrétan 12 könyv elolvasása után éreztem azt, hogy oké, akkor fussunk neki még egyszer. Most sikerült, de nagyon meg kellett küzdenem Lackfi szóviharával... vagy hát, nevezzük nevén a gyereket: szófosásával.

A könyv nyomokban történetet tartalmaz, melyet megpróbálok az alábbiakban vázolni: Van egy 17 éves srác, aki egy nap talál egy levágott emberi fület az ablakpárkányon, és mindez annyira kibillenti őt az egyensúlyából, hogy elindul megkeresni önmagát... ja meg közben van egy vak lány is, aki "nagyon provokatív és vagány" és huszonpár oldalakon keresztül magyarázza, hogy ő provokatív, meg vagány annak ellenére, hogy vak. Ne kérdezzétek, hogy mi volt ennek a történetszálnak a lényege, igazán sehová nem fut ki, csak cirka 100 oldal a könyvből. A történéseket folyton megtörik a szereplők a. értelmetlen, b. zavaros, c. teljesen felesleges d. néha indokolatlanul bizarr gondolatfolyamai. Ezek a tizenoldalakon keresztül ívelő szösszenetek igazából semmit nem adnak a cselekményhez és legtöbbször nem is szellemesek. Lackfi szereti az ilyen ötlethalmozást, szógomolyítást, mondatkötélpályát, ami egyik másik novellájában egészen jól működik, de regényben kibírhatatlan volt.

Kicsit méltatlannak érzem a párhuzamot, de lehetségesnek tartom, hogy Lackfi a Zabhegyező magyar változatát próbálta megírni, csak míg ott Salinger hitelesen adja át egy a kamaszkor és a felnőttlét közötti állapotban rekedt fiú gondolatait, addig Lackfi főhőse totál lazába nyomja a vakert, vágod? Full leírja a kiscsávó minden gondolatát, ríl... Elvileg Lackfi sokat haknizik tizenévesek között, de a beszédstílusuk utánzása olyan fals, hogy a könyv olvasása közben gyakran elfogott a szekunder szégyenérzet. Ezúton ajánlanék egy manapság divatos szót a szerző figyelmébe, ha már ennyire szeretné bírni a fiatalság beszédstílusát: cringe. Tessék megnézni Urban Dictionaryben, az emberek 90%-a ezt érzi a könyv olvasása közben.

Mindennek ellenére szeretm Lacki Jánost, mert amikor nem akar szellemeskedni és kicsit letisztultabb, lényegretörőbb stílust választ, akkor remek írások kunkorodnak ki a tollából, de ez a regény nálam nagyon félrement. Sajnálom, mert alapvetően fontos témát boncolgat: a felnőttéválás nehézségeit, a támasz és útmutató nélkül maradt kamaszok néma kétségbeesését, de ezt az egészet egy hatalmas adag felesleges szócséplés alól kell kirángatni.

Ha bírod a parttalan gondolatfolyamokat és mellesleg még valami cselekmény-féleség is érdekelne, akkor ez a te könyved! Ha viszont hiteles karakterekre, összeszedett történetvezetésre és jól megragadható üzenetre vágsz, akkor kerüld el a Levágott fület nagyon nagyon messzire!