Ray Bradbury: A Toynbee-átalakító - Hangulatteremtés felsőfokon

Ha egy hasonlattal kéne jellemeznem az Októberi vidék és a Toynbee-átalakító közötti kapcsolatot, akkor azt mondhatnám, hogy a Toynbee-átalakító a minden tekintetben elképesztő Októberi vidék kisöccse, aki rettenetesen próbál hasonlítani a nagy testvérére, és bár van néhány jó húzása, de mindig a nagyobbik árnyékában marad.

Bradbury fantáziája úgy szárnyal, mint egy denevér az őszi éjszakában. A történetei - műfajilag is - széles skálán mozognak, akad, amelyik könnyed és reményt adó, de van sötét, baljós meséje is, és mégis mindegyik magán hordozza Bradbury oly jellegzetes cikornyás mesemondói stílusát.

Az író legfőbb erénye a hangulatteremtés: a mondatai érdekes visszhangokat vetnek az ember lelkén, elég pár, jól elhelyezett szó, és már érezzük is a nyáreste hangulatát, vagy egy cirkusz varázsát. Ez a már már varázslatba hajló művészet az, ami az egész kötetet jellemzi.

Sajnos azonban akadnak problémák is ezzel az amúgy remek kis könyvvel: tagadhatatlan, hogy Bradbury a szavak mágusa, és a történetek hangulata mindig megragadja az olvasókat, ám a hangulatépítés néha a történetmesélés rovására megy. Voltak olyan történetek, amik igazából nem álltak másból csak "hangulatkeltésből" és bár kellemes élmény Bradbury jól ismert motívumaival múlatni az időt (vonatfüttyel, múmiákkal, cirkuszokkal, az éjszakával és persze az októberrel), de azért igazán jól esett volna, ha néha törént volna valami... Ez néha skicc-szerűvé és elnagyoltá tette a történeteket. Olyan érzés fogott el, mintha egy olyan képet néznék, amit kiszíneztek, csak éppen a körvonalakat nem húzták meg a színezés előtt.

Ez különösképp igaz volt a "Szerelem" című novellára. Marslakó barátunk mindennapjainak bemutatása nagyon érzékletes volt - bár meg kell mondjam maga az ötlet Lem műveinek olvasása után elég gyermetegnek tűnt - és egyszerűen esztétikus, ahogy azt Bradburytől megszokhattuk, de a történet magát nagyon kevésnek éreztem a hangsúlyos lezárás ellenére is, ahol a lény végre veszi a bátorságot és bekopog a földi hölgy ajtaján.

Mindent összevetve az olvasás kellmes élmény volt, és természetesen folytatni fogom az író életművének felhajtását és elolvasását.