Seth Grahame-Smith: Abraham Lincoln, a vámpírvadász - Felejtős törikönyv vámpírokkal

Graham-Smith neve ismerősen csenghet, hiszen 2009-ben ő gyalázta meg Jane Austen klasszikusát a Büszkeség és balítéletet azzal, hogy a romantikus irodalom e csúcstermékét zombie slasher-ré züllesztette, "paródia" címszó alatt. Eleve nem várok sokat egy írótól, aki a legsikeresebb könyveit azzal a módszerrel írta, hogy híres regényekhez, vagy híres emberek életétéhez kapcsolt egy mítikus lényt... Mi lesz még? Anna Karenina, a szukkubusz? Vörös és fekete és vérfarkasok?

Na de beszéljünk most Graham-Smith 2011-ben megjelent csodájáról, az Abraham Lincoln, a vámpírvadászról. Úgy látszik az Egesült Államok 16. elnökének élete önmagában nem volt elég izgalmas és meg kellett próbálni feldobni valamivel... mondjuk vámpírokkal. (Ha jól emlékszem 2011-ben, még éppen tombolt a Twilight-őrület, szóval Graham-Smith is felült a vámpírvonatra...) Bevallom őszintén, az ötlet maga, még jó is lehetett volna, ha az író nem veszi ennyire véresen komolyan magát (haha... véresen...ok mindegy). A könyv rendelkezik a történelmi életrajzok minden szárazságával és túlinformáltságával, viszont a vámpíros szál hiteltelenné teszi, de vámpírok meg szinte csak töltelékként vannak jelen, a törénet lassú csörgedezését felpörgetendő. Szóval ez nem egy történelmi életrajz, de nem is igazi vámpíros könyv...

A tempó is rendkívül fura volt: A könyv elején az író iszonyatosan elnyújtva tárgyalta Lincoln gyermekkorát, a szülei megismerkedésétől kezdve, érdekfeszítőnek aligha mondható telekvitákon át, egészen odáig, hogy az apja milyen jó történetmesélő volt. Oké, értem, hogy fel kell építeni a karakter motivációját, de több idő jutott annak ecsetelésére, hogy hogyan gyakrolt a baltájával, mint arra, hogy az író rendesen bemutassa, a polgárháborút, ami, ha történelmi ismereteim nem csalnak, Lincoln életének egy elég sarkallatos pontja volt. Az is fura volt, hogy kb. 2 fejezet között öregedett szegény 25 évet. Mintha Grahame-Smith a könyv közepénél megunta volna a sztorit, és gyorsan 100 oldalon lerendezte az egész polgárháború-emancipáció-orgyilkosság témát. A könyv végi csavarra lehetett számítani, az író ugyanis nem mestere a finom utalásnak - "Abraham ekkor fogott életében utoljára baltát... Abraham ekkor látta életében utoljára Hanryt... *kacsint kacsint* érted... ÉLETÉBEN..." A könyv egyetlen pozitívuma, hogy Lincoln karaktere bár távolról sem tökéletes, de bátor, találékony, megérthető és szerethető.

Ami számomra zavaró volt, hogy az író következetesen "Abe"-ként hivatkozik Lincolnra... Ez olyan, mintha írnék egy könyvet Kossuth Lajos, a vámpírvadász címmel és Kossuthot néha-néha Laliként emlegetném: "Lali feltűrt ingujjal ült íróasztala előtt, előtte a fehér lap ugaroltatott földként várt rá, hogy töltőtolla felszántsa és nemzetformáló gondolatokkal termékenyítse meg. Lali nem alhatott, míg az ország népe nem szerez tudomást a Habsburg vámpírok gaztetteiről." Fura nem?

Nem vártam sokat ettől a könyvtől, őszintén a tavalyi könyvfesztiválon vettem egy zsákbamacska akción, akkor viccesnek tűnt, mert hát végső soron az, csak aztán kiderült, hogy nem úgy, ahogy én gondoltam. Tegnap megnéztem a filmet is, és sikerült jócskán alulmúlni a könyvet, pedig az író segédkezett a forgatókönyv írásánál... Mindegy, a lényeg, hogy ez a könyv is hamarosan bekerül a méltán feledésbe merült regények  végtelen könyvtárába.