Szerb Antal: Utas és holdvilág – Vegytiszta nosztalgia
Ennek a könyvnek átlagosan minden negyedik oldalán található egy mondat, vagy gondolat, amit be kéne keretezni, és ki kéne rakni a falra.
Mielőtt nagyon belemerülnék a könyv elemzésébe, talán érdemes lenne néhány szót ejteni a nosztalgiáról. A nosztalgiát, mint jelenséget vagy állapotot sokféleképpen értelmezték az évszázadok során. A nosztalgiára, mint "tünetegyüttesre" egy Johannes Hofer nevű svájci orvostanhallgató figyelt fel, külföldön szolgáló svájci zsoldosoknál. A katonákat krónikus fáradtság és álmatlanság gyötörte, de az emésztési panaszok, a szabálytalan szívverés és a láz sem volt ritka a nosztalgia által súlytott zsoldosok körében. Némely esetben olyan súlyosnak bizonyult a helyzet, hogy a katonát le kellett szerelni és haza kellett küldeni. Hofer rájött, hogy a tüneteknek nincs szervi oka, sokkal inkább a haza iránti heves vágyódás áll a megbetegedések hátterében, ezután adta a nosztalgia nevet a tünetegyüttesnek, melyet a görög nostos - hazatérés, és az algos - fájdalom szavakból alkotott meg. (Fun fact: Eleinte úgy gondolták, hogy a nosztalgia csak a svájciakat sújtja. Az orvosok elmélete szerint az Alpokban szóló örökös kolompolás károsítja a dobhártyát, valamint az agyat.) A huszadik század elejére már elvették a neurológiai zavar elméletét, és inkább mentális zavarként kezdték kezelni a jelenséget. Ekkor kezdett el tágulni a szó jelentése, ugyanis ekkor már nem csak a haza utáni vágyódást jelentette, hanem egy korábbi állapotba, időbe való visszakívánkozást is. Manapság szinte kizárólagosan ebben az értelemben használjuk ezt a kifejezést. Ma már a pszichológia úgy tartja, hogy a nosztalgiának számos pozitív hatása is lehet, ugyanis a kellemes emlékek visszaidézése jobb kedvre deríthet minket a jelenben, valamint a régi idők felidézése segíthet belátni, hogy az életünk lehet szép és értelmes. Azonban a nosztalgiának igenis van árnyoldala! A pszichológusok kétfajta nosztalgiáról szoktak beszélni: reflektívről és resztoratívról. A reflektív a fentebb bemutatott példa, amikor a szép emlék segít bennünket túllendülni egy nehézségen a jelenünkben. A resztoratív nosztalgia ezzel szemben sokkal rombolóbb, ugyanis, ahogy a nevében is benne van, itt nem akarunk túljutni a nehézségen, hanem a régi helyzetet szeretnénk visszaállítani - mint a "bezzeg Kádár idejében" nénikék a 96-os buszon.
Szerb Antal könyve pont az utóbbi destruktív nosztalgiáról szól, ami képes kiragadni minket a jelenünkből, és ami miatt képesek lehetünk kísértetként járni a saját életünkben.
A történet szerint Mihály épp nászúton van Itáliában újdonsült feleségével Erzsivel, mikor a fiatalkora iránti vágyódás hatására megszökik, hogy inkább a múlt árnyait kergethesse. Ezzel kezdetét veszi egy különös utazás mely részint Olaszország legszebb vidékeire, de leginkább Mihály lelkének legmélyére vezet.
Mihály egész jelenét beárnyékolja egy furcsa gyerekkori barátság, melyet az Ulpius testvérekkel ápolt. A furcsa testvérpár, Éva és Tamás nem mindennapi, mondhatni kifejezetten furcsa játékokkal szórakoztatták magukat, mely játéknak a középpontjában a meghalás és szenvedés aktusa állt. A különc hármashoz később csatlakozott Ervin, a katolikus hitre áttért zsidó fiú és Szepetneki János, a szépreményű szélhámos. Mihály egész életére ráborul ennek az ifjúkori sötét játszadozásnak az árnya, melyből úgy látszik számára csak egyetlen kiút marad...
A könyvön legerősebben a nosztalgia és halál motívumok vezetnek keresztül, mondhatjuk úgy is, hogy ez a kettő kéz a kézben jár. Ahogy a bevezetőben írtam, kezdetben a nosztalgiát betegségként definiálták, volt olyan eset is, ahol a katona már olyan rossz állapotba került, hogy nem is evett, és vészesen legyengült. Kicsit átvitt értelemben, de ebben a könyvben is erről van szó: a nosztalgia olyan szinten eluralkodik a főhős életén, hogy az szinte elsorvasztja őt. Nagyon érzékletesen írja le Szerb Antal, hogy múlt utáni vágyódás hogyan teheti tönkre egy ember jelenét és jövőjét. Hogyan tehet egy alapvetően életerős embert céltalanná a folytonos múltba révedés. Lehet, hogy csak az én szabad asszociációim lóugrása miatt, de azt gondolom, hogy a halálvágy és a nosztalgia valahol rokon érzések: a nosztalgia egy elmúlt állapota való visszatérés vágya, a halálvágy pedig az elmúlás állapotába való vágyakozás, és se halál, se nosztalgia ellen nincs orvosság, ahogy arra Szerb Antal is rámutat a könyv egyik klasszikus mondatában. Aki sokáig néz a múltba, annak lassan elsorvad a jelene, hogy a jövőjéről már ne is beszéljünk.
A másik fel-felbukkanó motívum a férfi-női kapcsolat, és gyakran ennek az összeegyeztethetetlensége. Ezen a téren Mihály és Erzsi voltak a főszereplők, hol együtt, hol külön: Mind a ketten vártak valamit a házasságuktól, csak míg Mihály a polgári életbe szeretett volna beilleszkedni Erzsi által, addig Erzsi pont a polgári élet karót nyelt mindennapjaiból szeretett volna elszökni abba a varázslatosnak tűnő világba, ahová Mihálynak bejárása van. Ez az ellentétes menekülési irány okozta végül a kapcsolatuk kudarcát. Végül tulajdonképpen mindketten elbuknak - nem tudnak változtatni addigi életükön, visszasüppednek abba az alaphelyzetbe, amiből menekülni próbáltak.