Tom Sweterlitsch: Letűnt világok – Schrödinger világai

Sokáig méláztam azon, hogy vajon érdemes-e megvenni ezt a könyvet, mert manapság annyi a tucatsci-fi, meg a tucatkrimi, hogy soha nem lehet biztos benne az ember, hogy az amúgy hívogató borító mögött nem egy kliséhalom vár-e a gyanútlan olvasóra. Végül egy az íróval készített interjú győzött meg arról, hogy érdemes pénzt és időt áldozni erre a történetre. Ebben az interjúban Sweterlitsch arról beszélt, hogy az időutazós ötletet a Száz év magány újraolvasása hozta elő belőle, szóval úgy voltam vele, hogy egy sci-fi-krimi, amit a Száz év magány ihletett? Ide vele! És te jó ég mennyire jól tettem, hogy megvettem!

A történet szerint Shannon Moss különlegesügynök az NCIS egy titkos részlegénél, mely idő- és űrutazással foglalkozik. Ezt a részleget alapvetően két dologra használják: a mélyűrbe utaznak, hogy ott keressenek az emberiség számára megfelelő, élhető bolygókat, a mélyidőbe - lehetséges jövőkbe - való utazgatás pedig a jelenben bekövetkezett, megoldhatatlannak tűnő bűnügyek felgöngyölítését hivatott elősegíteni. Természetesen ezek az utazások nem veszélytelenek: korábbi expedíciók felfedeztek egy, az emberiség végét jelentő eseményt, a Terminust, amely minden időbeli utazással egyre közelebb kerül a mához.

1997-ben járunk, amikor Moss ügynököt egy gyilkossághoz riasztják. Egy volt-kommandós brutálisan meggyilkolta a családját, egyedül a kamaszlánya nincs az áldozatok között, őt eltűntnek nyilvánítják. A szörnyű eseményeken még csavar egyet a tény, hogy a kommandós is részt vett már idő- és űrutazáson, ám a USS Libra nevű hajó, melyen szolgálatot teljesített, a jelentések szerint soha nem tért vissza a mélyidőben tett utazásából. Moss ügynök az eltűnt tinédzserlány nyomába ered, ám a nyomozás során rá kell döbbennie, hogy a gyilkosságok és a Terminus közeledte között nagyon is sok összefonódás van.

Manapság a "tiszta műfajok" kimerülőben vannak, főleg, ha a krimikre gondolunk, már lassan az összes bőrt IS lehúzták erről a zsánerről, szóval fel kell kötnie a nadrágját annak az írónak, aki valami újat akar kihozni belőle. Ilyenkor lépnek színre a hibridek, mint ez a könyv is. A Letűnt világok egy pörgős krimi, és egy elgondolkodtató sci-fi egyben, megfűszerezve egy kis horrorral, hmmm nyami! Nehéz eldönteni, hogy a sci-fi, vagy a krimi dominál jobban a könyvben, hol az egyik, hol a másik kerekedik felül, de az biztos, hogy maga a történet végig izgalmas és lendületes marad, tipikusan az a letehetetlen fajta. Nagyon tetszik, hogy a krimiben felmerülő kérdés megválaszolásával sokszor 5 másik kérdés merül fel, amit meg sci-fi elemekkel válaszol meg, hogy aztán megint visszatérhessünk a klasszikus krimi történetszálhoz, és így tovább a kaleidoszkópszerű végkifejletig, ami aztán tényleg agyrobbantó. Ha valaki esetleg attól tartana, hogy a sci-fi részek túl bonyolultak és érthetetlenek, azt szeretném megnyugtatni: bonyolultak, de érthetőek. A történet olvasása közben felmerülő "logikai bukfencekre" vonatkozó kérdéseimet az író akkurátusan és érthetően magyarázza el, nem kell elméleti fizikából diplomázni ahhoz, hogy felfogjuk a történetet. Az olvasónak meg kell dolgoznia, ha meg akarja érteni, hogy mi folyik és hol, meg tulajdonképpen mikor, de Sweterlitsch nem hagyja kapaszkodók, és magyarázatok nélkül az olvasóközönséget, és ennyi agymunka még kell is a szürkeállományunk karbantartásához. Amiből lehetett volna több, az pont az alternatív világok létezésén/nem létezésén folytatott filozofálgatás - a legmegdöbbentőbb, és legletaglózóbb része ennek a könyvnek ugyanis nem a gyilkosságok és gyilkossági helyszínek érzékletes bemutatása (bár az is elég idegborzoló), hanem az a levegőbe feldobott gondolat, hogy lehet, hogy a világunk és benne mi is csupán egy illúzió részei vagyunk, vagy csupán egy lehetőség a sok millió közül. Kicsit hasonlatosan Schrödinger macskájához - Schrödinger világa.

A könyvben felbukkanó karakterek emberiek, megérthetőek és szerethetők. A főszereplő, Shannon egy igazi vagány nő, aki hihetetlen odaadással végzi a munkáját - testi fogyatékosságának ellenére (egy küldetés során az egyik lábát térdtől lefelé amputálni kellett). Igaz, hogy a karaktere nekem kicsit túl férfias volt és inkább bírt férfi, mint női erényekkel, de a történethez azt hiszem jobban is illett egy ilyen fajta hősnő, aki szívós és kitartó (azt hiszem lelkizéssel a Terminus ellen nem sokra lehet menni).

Összességében azt mondhatjuk, hogy a maga borzongató módján ez a könyv elképesztően szórakoztató és izgalmas! És bár a történetben végig a megoldandó ügy a lényeg, azért feldereng egy érdekes üzenet is: A múlton már nem tudunk változtatni, de jövőn még igen.