Veres Attila: Éjféli iskolák - A rémálom, amit együtt álmodunk
Kipihent vagy, és hónapok óta nem volt egyetlen ordítva ébredős rémálmod sem? Nem kell tovább a nyugodt alvásnak szentelned az éjszakáidat, ha elolvasod Veres Attila novelláskötetét!
Az álmok fontos részét képezik az emberi életnek: szerepük lehet a problémamegoldásban, vagy az emlékezésben, de lehet az is, hogy a pihenő agyunk "shuffle" üzemmódba kapcsol, és így random képeket látunk felvillanni alvás közben. Mindenki szokott álmodni -még, ha ébredés után nem is emlékszik az álomképre, mindenkinek van legalább egy emlékezetes álma, amit fel is emlegethet ellaposuló beszélgetések feldobásának céljából - így az álmok az emberiség egyik nagy közös élményét képezik.
Az szinte köztudott, hogy egyes álmok nagyon is a valóságon alapulnak, a hétköznapi problémáinkra reflektálnak, vagy segítenek feldolgozni egy traumát. Erről a valóság alapról rugaszkodnak el az Éjféli iskolák történetei is. Az álom azért jó táptalaj a horror számára, mert ugyanúgy, ahogy egy álomban, a horrorban is azt tapasztalhatjuk, hogy a valóságban és a hétköznapjainkban megszokott szabályok, vagy nincsenek többé, vagy nem lesznek értelmezhetőek a tudatunk által. Emberként - akik szeretjük a világot áttekinthető rendszerekre és szabályszerűségekre lebontani - az egyik legfélelmetesebb dolog, ha a jól ismert szabályok nem működnek többé, illetve, ha elveszítjük a kontrollt (vagy annak látszatát). A történetek szerkezeti felépítése olyan, mintha az ébrenlétből mennénk le a legsötétebb lidérces álomba. Adott egy eléggé nyomasztó, de sajnos hétköznapinak mondható alaphelyzet, melyből az író aláveti a szereplőit, és velük együtt minket is egy rémálomvilágba, ahol a valóság is kifordul saját magából, hogy a tetőponton aztán valami egészen brutális testi, lelki értelemben vett hentelésnek legyünk tanúi. A rémálomból csak ritkán van ébredés - a szereplőknek legalábbis, de a történet elolvasása után nekünk is könnyen támadhat olyan érzésünk, mintha lidérces álomból ébredtünk volna, aminek az emléke még az ébredés utáni perceinket is megmérgezi. - és ha fel is ébrednek, akkor is minek? Az írói stílus is illeszkedik ehhez a szerkezeti felépítéshez: a történet elején az "ébrenlétnél" a leírás gyakorlatias és lényegretörő, mentes a magyar irodalomra néha annyira jellemző nehézkes, vontatott stílustól. A csúcspont felé haladva a stílus is vált egyet és sűrűn hömpölygővé válik, mint egy örvény, ami leránt minket egy sötét rémálom legmélyebb bugyrába. (Pro tipp: ne másnaposan, egyedül egy sötét szobában olvassátok a könyvet, mert elég könnyen lehoz az életről.)
Mint minden valamire való rémálomban ebben a kötetben is vannak visszatérő elemek, amik pókfonalként kötik össze a történeteket egymással - laza összefüggések, melyek azt az érzetet keltik, hogy a könyv egy külön univerzum, egy torz és részvéttelen világ. Az egyik ilyen elem a sötét és titokzatos pornóoldal a pornaftermidnight.com - a pornó hatásmechanizmusát tekintve a horrorral rokon műfaj (a legállatiasabb ösztöneinkre hat, lecsupaszítja az embert és gyakran megfosztja emberi mivoltától). A másik a zene, pontosabban egy kósza dallam, ami fel-feltűnik a novellák egyikében-másikában - ezt pedig könnyen párhuzamba vonhatjuk az álommal, mert a zene pont olyan illékony, és pont ugyanúgy eszünkbe juthat nap közben, mint egy félig elfelejtett álom.
A legfontosabb összekötőkapocs a történetek között nem más, mint a helyszín, vagyis Magyarország. Örültem neki a könyvet olvasva, hogy nem valami olcsó Lovecraft-majmolást tartok a kezemben, hanem egy olyan könyvet, ami tipikusan, de mégis újszerűen magyar és tud az ország sötét oldaláról szólni, ezzel adva egy plusz mellékízt minden történetnek. Nem csak a helyszínek utalnak az országunkra, de feltűnnek olyan karakterek is, akiket hajlamosak vagyunk "tipikus magyar" -ként aposztrofálni. Ettől a helyismerettől az az érzésünk támadhat, hogy a borzalmak testközelben zajlanak - a szomszéd panellakásban, az üresen álló, gazos kertben vagy a helyi késdobálóban, ami előtt elmenve mindig kicsit megszaporázzuk a lépteinket. Ennek a könyvnek a magyarsága valóban ad valami egészen furcsa közösségi élményt, na nem úgy, mint az augusztus 20-i tűzijáték, hanem mint egy olyan rémálom, amit közösen álmodunk.